A Kreativitás és Innováció Európai Évében az Országos Tudományos Diákköri Tanács az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézettel közösen Értékteremtő tehetség címmel programot szervez a felsőoktatási intézmények tehetséges hallgatóinak.
A program célja, hogy a résztvevőknek bemutassa a tehetségek szerepét az értékteremtésben, érvényesülésük lehetőségeit a piaci szereplők innovációs programjaiban. A rendezvény alkalmat teremt arra, hogy a megjelentek választ kaphassanak az innováció szerepével kapcsolatos kérdéseikre, megismerhessék az innováció, a tehetség és a munkaerőpiac közötti kapcsolatot, továbbá arról is tájékozódhatnak, hogy egyetemi, főiskolai tanulmányaik során szerzett tudásukat milyen módokon hasznosíthatják majd a gyakorlatban.
A programra meghívást kapnak a 2009. évben Pro Scientia Aranyéremmel kitüntetettek, az OTDT TDK Prezentációs-díj versenyének díjazottjai, és a 18. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny helyezettjei és különdíjasa.
Időpont: 2009. szeptember 24. (csütörtök) 10.00 óra
Helyszín: Eötvös Loránd Tudományegyetem
Bölcsészettudományi Kar, Kari Tanácsterem
(1088 Budapest, Múzeum krt. 4/A)
Program:
10.00 Köszöntőt mond Dr. Farkas Katalin, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet főigazgatója
10.10 – 12.00 Kerekasztal beszélgetés a résztvevőkkel, meghívott vendégek:
Dr. Fodor István, az Ericsson Magyarország korábbi elnöke
Dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség tiszteletbeli elnöke
Dr. Pártos Ferenc, a Budapesti Corvinus Egyetem Innovációs és Vállalkozásfejlesztési Központjának igazgatója
Moderátor:
Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke