A magyar országos tudományos diákköri mozgalom mára a szellemi élet természetes része lett, természetesnek vesszük, hogy innen indul a jövő szellemi kiválóságainak jelentős része. Olyan ma már, mint a levegő, amit nem veszünk észre, amikor lélegzünk. Ennek is azonban története van.
Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy ország életében maradandót alkottak. Szendrő Péter ilyet alkotott az OTDK mozgalomnak nemcsak a megindításával, hanem sokéves fenntartásával, szervezésével, lelkesedésével. Ma, amikor az egyetemekre bekerülő diákok tudásszintje, különösen a természettudományos területen, igen alacsony szintre szállt le, a korai tehetséggondozás és az ezt követő OTDK tevékenységnek még nagyobb a szerepe. A sivatagban egy pohár víz felértékelődik.
A nyolcvanas évek végén kerültem kapcsolatba a TDK-mozgalommal egyik kiváló diákom révén, majd ezt több diákom követte. Ma már mindnyájan nemzetközileg jegyzett neves kutatók, innovátorok. Az utóbbi években a Pázmány Egyetem Információs Technológiai Karán szervezett TDK, illetve az innen kikerülő néhány OTDK nyertes diákunk révén követtem a mozgalmat. Csodálattal figyelem Szendrő Péter Professzor Úr töretlen lelkesedését és hihetetlen szervezőkészségét még a nehezebb periódusokban is.
A magyar tudományosság reménye a kiváló gimnáziumokban nevelődő fiatal nemzedék, az a remény, hogy ma ugyanúgy születnek és nevelődnek tehetségek, mint az elmúlt, mondjuk százötven évben. A kérdés az, hogy olyan társadalmi, iskolai és családi környezetben bontakoznak-e ki, ahol nagyra becsülik a szellemi teljesítményt. Ahol eszébe sem jut egy tehetséges fiatalnak, hogy "csökkentett szintű érettségit" tegyen. Ahol a szellem napvilág... folytathatnánk. Ezért mindnyájan, akik az oktatás és kutatás területén dolgozunk, felelősek vagyunk.
Öröm látni, hogy Szendrő Péter és az általa "megbabonázott" oktatók, kutatók és legfőképpen a diákok mozgalma ma is erős és vonzó. E jeles alkalommal tisztelettel és szeretettel köszöntöm.